Budakeszi Ifjúsági Program
A Kalandor Sport Egyesület egy Budakeszihez kötődő, ifjúsági közösségépítő és közcélú programot indít.

Az Egyesület célja egy olyan nappali tagozatos fiatalokból álló, szervezett közösség létrehozása, amely önkéntes alapon, szervezetten és felügyelet mellett közösségi térkarbantartási, szépítési és kisebb állagmegóvási feladatokat lát el Budakeszi területén. Ezen felül Budakeszin élő családoknak és vállalkozásoknak nyújthat segítséget.
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a program első szakaszában a Kalandor Sport Egyesület nem elvárást fogalmaz meg a város felé, hanem adni szeretne. Az egyesület elnöke példamutatással maga is részt vesz a munkákban, szakmai tudással, eszközökkel és tevőleges munkával segíti a feladat elvégzését, mindamellett nagykorú felügyeletet biztosít.
Ennek megfelelően a fiatalok motiválását és jutalmazását az Egyesület saját erőforrásból biztosítja, úgy mint:
- ifjúsági csapat nyaralása Balatonfenyvesen szabadstrand parti nyaralóban ingyen,
- ifjúsági csapat közös privát motorcsónakázás a Dunán és bográcsozás ingyenesen,
- ifjúsági csapat sétarepültetése térítés mentesen.
Kezdetben teljes mértékben magunkra vállaljuk a motiválást bizalomépítő céllal, annak érdekében, hogy a város számára kézzelfoghatóvá váljon a kezdeményezés értéke és működőképessége.
A tervezett feladatok köre – megfelelő keretek és kijelölés mellett – kiterjedhet:
- parkok, közösségi terek, pihenőhelyek karbantartására,
- korlátok, padok, kisebb épített elemek festésére, rendbetételére,
- kirándulóutak, zöldfelületek gondozására,
- utak menti területek karbantartására,
- valamint olyan egyszerűbb úthibák kezelésére (pl. murvával történő gödörfeltöltés, elsimítás), amelyek nem igényelnek szakipari szaktudást, csupán szakszerű felügyeletet vagy utólagos ellenőrzést.
Meggyőződésünk, hogy a program működésének és eredményeinek megismerését követően az Önkormányzat számára is láthatóvá válik, hogy ez az ifjúsági közösség stabil, megbízható erőforrást jelenthet közösségi feladatok ellátására.
Ekkor az Önkormányzat – amennyiben indokoltnak látja – célzott támogatást nyújthat közcélt is ellátó egyesületnek. A támogatással bekapcsolódhat a programba, amely továbbra is lényegesen kisebb költséget jelent, mint az azonos feladatok vállalkozói úton történő elvégeztetése.
Ezúton kérjük:
- Az Önkormányzat szakmai és erkölcsi támogatását, valamint a program legitimizálását.
- Segítséget a feladatok kijelölésében, különösen az önkormányzati tulajdont érintő területek esetében. (Az egyesület a feladatokat maga is gyüjti.)
- Kapcsolatfelvételi lehetőséget a BVV kft.-vel, a gyakorlati megvalósítás és városi működéshez való illesztés érdekében.
- A vagyongazdálkodásért felelős szervezeti egység bevonását a helyszínek és feladatok meghatározásába.
- Önkormányzati felhatalmazás megadása a körvonalazott munkák elvégzéséhez.
A program részeként az Egyesület lakossági visszajelzési és jelzési felületet (fórumot) is létre kíván hozni, ahol a budakeszi lakosok közvetlenül jelezhetik azokat a feladatokat és igényeket – például fűnyírás, metszés, kisebb rendbetétel –, amelyek elvégzésében az ifjúsági csapat segítséget tud nyújtani. A beérkező igények természetesen szűrés és egyeztetés után kerülnek a megvalósítható feladatok közé.
Meggyőződésünk, hogy a kezdeményezés:
- a város számára költséghatékony, rugalmas közösségi erőforrást teremt,
- a fiatalok számára értékteremtő, nevelő és közösségformáló lehetőséget biztosít,
- hosszú távon pedig pozitív társadalmi mintát ad Budakeszi számára.

